Mielőtt mentünk volna a várba, csináltam teát, meg eltettem kalácsot, meg sajtos stanglit, hogy ne ott kelljen venni. Így szoktam. Spórolás is meg akkor méz van a teában meg igazi citrom, és nem IceTea a boltból, amiben meg isten tudja, hogy mi van, de állatira rá lehet kattanni. Nem egyedül mentünk. Én, a gyerekek, a barátnőm meg az ő két sráca. Aztán persze szomjasak lettek. és szerintem a srácok meg is itták volna a teát, ha a barátnőm nem mondja, hogy mindjárt veszünk a boltban valami üdítőt. Na onnantól már a tea gáz lett. Az övéi persze hogy nem itták, és az én édes kisfiam is kijelentette, hogy ő ugyan ebből nem. Én pedig kijelentettem, hogy nem veszek háromszáz forintért fél liter vizet. Erre a gyerek behisztizett, lerakta az útra a hátizsákot teástul, bérletestül, hogy ő márpedig ezt nem cipeli tovább. Na itt bepöccentem, és mondtam, hogy most búcsúzunk el a társaságtól, és mindenki menjen a maga útján, ők a Fantáson, én meg a kis házi teás ösvénykémen. De hát csak nem jól van ez így. Mert együtt játszani azért csak jó.
