Táska-mesék - táskák, emberek, történetek

Egy táska tartalma sok mindent elárul a tulajdonosáról. Akaratlanul is. Vagy akarattal. Vajon tényleg tudjuk, hogy mi van benne? Vagy csak sejtjük? Táskák, emberek, történetek. Önismeret akcióban. Ha kíváncsi vagy magadra. Lelki színház kellékekkel.

Friss topikok

Mindenütt jó, de legjobb …

2011.11.30. 00:13 zulfi

A táskámból egy füzetkét húzok elő, a pár napja véget ért playback színházi konferencia résztvevőinek címlistája. Aki nem tudja, hogy mi a playback, azok kedvérét elmondom, hogy egy ilyen előadás úgy néz ki, hogy a közönségből bátor vállalkozók történeteket mesélnek magukról, a színésztársulat pedig eljátsza. Persze kell ehhez egy katalizátor, egy beindító, a játékmester és először négyszemközt lehet beszélgetni a melletted ülő ismeretlennel, és csak ha már elkapott a mesélés heve, akkor ülsz ki a színpad szélére és mesélsz.

Ezekről a történetekről szeretnék most írni. Amiket tegnap előtt hallottam, és persze nem bírtam ki, egyet nekem is kellett mondanom. Az otthonról volt szó. Lakásról, házról, költözésről, új otthon teremtésről, országból másik országba, kontinensről másik kontinensre, kerületből másik kerületbe. Amiért az egészet leírom, az a különbség a történetek között, amit egy amerikai, egy brazil, egy welszi, vagy épp egy magyar mond a lakásáról, a házáról az otthonáról.

Vágjunk is bele:
Paul, szakálas, copfos ötvenes amerikai:
Az igazi otthonról szeretnék mesélni. Múlt évben történt ez velem, amikor a feleségem anyja is meghalt és az én anyám is, alig egy hónap különbséggel. A temetések után úgy gondoltuk, hogy pihennünk kell, és kibéreltünk egy tengerparti házat három hétre. Már a kocsi-behajtónál elkapott az az érzés, hogy haza érkezek. Tudom, hogy ez furcsa, de valahogy ugyanez az érzése volt a feleségemnek is. A ház, a hely, a szobák, a kilátás a tengerre … Persze megkerestük, hogy kié a ház, és felhívtuk. A ház nem volt eladó. de ettől az érzéstől nem tudunk azóta sem szabadulni. Tudom, hogy az egy érzelmileg nagyon felfokozott időszak volt, és hogy emiatt is törhetett ránk ez a szélsőséges ragaszkodás ahhoz a házhoz. És azóta sem tudok mit csinálni. Tudom, hogy van az a ház, és az a mi otthonunk, de nem lakunk ott.
 
Sarah, negyvenes, vékony velszi nő:
A barátnőm kutyája ebben a pillanatban karanténban van. Brazíliából kellett átköltöztetnünk ide. És ez azzal jár, hogy a kutyának öt hónapig egy kis ketrecben, karanténban kell élnie. Ez a kutya, egy yourkshire terrier, még csak nyolc hónapos. Úgy neveltük, úgy élt velünk, mint egy teljes jogú családtag. Borzasztó, hogy most az életének a nagyobbik részét ebben a börtönben kell töltenie. Néha meg is fordul a fejemben, hogy lehet, hogy ez már nem is éri meg, hogy kínozzuk őt, hogy erre kényszerítjük. De tudom, hogy egyszer el fog telni ez az idő, és akkor majd megint együtt leszünk. Sokszor megyünk be hozzá. Ilyenkor viszünk egy pokrócot, leterítjük, olvasok neki történeteket. Először meg van vadulva, le és fel ugrál rólunk. Aztán egy idő után megnyugszik, és oda bújik hozzánk. Ilyenkor ez a ketrec a mi otthonunk, és az igazi otthonunk valahogy nem tud igazi otthonná válni, amíg ő nincs ott.
 
Zoli, harmincas magyar:
A válásom után beköltöztem az irodámba, átmenetileg. Négy évvel ezelőtt. Először úgy gondoltam, hogy ez csak egy átmeneti megoldás, és hamar vége lesz. A házam lassan épül. Mostmár majdnem kész. És attól félek, hogy egyszer majd oda kell költöznöm. Igen, félek tőle, mert ez a ház a város egy másik részén van, külvárosban, és most már nem akarom elhagyni az otthonomat, az irodámat.
 
Mária, negyvenes sötét göndör hajú brazil nő:
Én vagyok Sarah párja. Négy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Először csak szakmai síkon alakult ki az érdeklődés egymás munkája iránt, aztán észrevettük, hogy egymásba szerettünk. És ezután négy év ide-oda utazgatás következett. Néha ő jött, máskor én  mentem, de nagyon kevésnek tűnt ez az idő, amit egymással tölthettünk. Olyanokkal próbáltuk pótolni, hogy skájpoltunk sokat, és például megbeszéltük, hogy mind a ketten bevásárolunk ugyanahhoz a kajához, és együtt főzzük meg. De aztán már nem bírtuk tovább, és eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Persze nem Brazíliában, és erről szól az én történetem. Most már együtt élünk az Egyesült Királyságban, és én nem találom a helyem. Találkozunk Sarah barátaival, akik nagyon kedvesek , de nem az én barátaim, és azt kérdezem magamtól, hogy akkor is elfogadnának szeretnének, ha nem Sarah barátja lennék? Vagy én választanám őket? És az utcán .. azt vettem észre, hogy Sarah mögött megyek. Otthon mindig én mentem elől, most meg legszívesebben elbújnék. Sok ott a muzulmán, ahol lakunk, ez nekem furcsa, nálunk nincsenek. De úgy érzem magam, hogy legszívesebben én is úgy eltakarnám az arcom, mint azok a nők, hogy ne is lássanak.
Játékmester: Mit mondanál egy ilyen muzlim nőnek, ha találkoznál vele?
Mária: hogy vegye le, nyissa ki.
 
Az én sztorim (negyvenes várandós nő :) )
Az én lakásom a föld alatt van. Na nem teljesen. Félig. Alagsor. Vizesedik. Elég rondán néz ki, ahogy a konyhában málik le a festék, a vakolat. mondjuk a környék jó, szép, zöld, szeretem. de a lakás kicsi , és hárman élünk benne, én és a gyerekek. A válásom után költöztünk ide, ehhez nem kellett túl nagy kölcsönt felvennem, szerencsére. Viszont most várjuk a harmadik gyereket. A fiaim azt kérdezték tőlem, hogy hová fogjuk őt tenni? És hát a gyerek apja meg végkép nem fér el ebben a lakásban. Még nagyon nem tudom, hogy hogy lesz tovább, hogy fogunk élni.
Játékmester: És van valami terved?
Én: Nincs. Illetve van, de nem akarom mondani, mert már négy éve van ez a terv, és még mindig nem valósult meg, szóval inkább nem mondom már.
Hát így lakunk, én, meg Paul, meg Mária, meg Sarah meg Zoli. Biztos neked is van egy jó történeted az otthonodról.

Szólj hozzá!

Érzelmek, gondolatok, fantáziák a csoportban és mihez kezdjünk velük?

2011.10.27. 14:56 zulfi

Na akkor mi is lehet a célod egy csoportban még mindig Gus Kaufman, Ph.D. és Stephanie Ezust, Ph.D szerint:

Gyerekkorunkban megtanulunk egy sor módozatot arra, hogy hogyan kerüljünk közel másokhoz, hogyan beszéljünk másokkal, hogyan oldjuk meg a problémáinkat. Ennek ellenére amikor felnőttként alkalmazzuk ezeket a technikáinkat, gyakran tapasztalhatjuk, hogy nem működnek. Jó szándékod ellenére elégedetlenné válhattál a kapcsolataiddal, vagy egy   kölcsönösen előnyösebb kapcsolat kialakítására vágysz egy másik személlyel, vagy nehéznek találhatod, hogy elégedett légy saját magaddal.

A csoportterápiánk fő célja, hogy kialakíts a saját magadhoz és másokhoz való viszonyulásodban egy sokkal hatékonyabb módot, hogy sokkal autentikusabban tudj viselkedni magaddal és másokkal szemben is.

Gus és Stephanie terápiás csoportja a csoporttagok közötti viszonyra fókuszál, hogyan viszonyulsz a többiekhez és saját magadhoz. (Itt leírják, hogy mi a neve annak a technikának amit alkalmaznak - Pesso-Boyden Pszichomotoros Terápia egyébként).

 A csoportterápiás helyzet egy „élő laboratórium” , ahol biztonságos helyzetben kockáztathatsz változtatásokat, és gyakorolhatod az érzéseid szavakban való megfogalmazását.

Minél jobban bevonódsz a csoportfolyamatba, annál több hasznod származhat belőleFókuszálj a következőkre:

1. Azonosítsd a reakcióidat. Ahogy figyeled a csoporttagokat, ismerd fel a gondolatokat, érzéseket, fantáziákat (ezt az utolsót én teszem hozzá), testi érzéseket,  amik jönnek. Ismerd fel, hogy mikor jönnek ítéletek, mikor akarsz tanácsot adni, ha meg akarod vigasztalni a másikat, vagy hogy amit mondanak attól te kellemetlenül érzed magad, vagy csodálni kezded őket, vagy irigyelni, vagy éppen reményt ad amit mondanak.  

2. Fejezd ki magad őszintén : ha már egyszer felismerted a belső reakciódat, figyeld meg, hogy mi akadályoz meg abban, hogy kifejezd ezeket. Természetesen nem kell minden egyes érzésedet, reakciódat kifejezned, de figyeld meg, hogy mikor vagy gátolt abban, hogy kifejezd valamilyen fontos reakciódat, és beszélj a gátlásaidról. (itt részletezi, hogy mitől tartanak sokan, mik a gátak okai, erről majd a következő posztben).

3. Mindig tartsd tiszteletben másokat: az egyet nem értés az természetes, és arra ösztönzünk, hogy fejezd is ki azt. Ha ítéletet mondasz valamiről, akkor kérünk, hogy anélkül tedd, hogy megbélyegeznéd, inkább arról a viselkedésről beszélj, ahogy te közelíted a problémát. Például. ahelyett, hogy azt mondanád: „olyan unalmas vagy!” mondd azt, hogy „amikor ilyen részletesen beszélsz, akkor frusztrált leszek és már nem akarlak többé meghallgatni, vagy megérteni téged”. 

Szólj hozzá!

Élő laboratórium – a csoportterápiára való készülés

2011.10.25. 15:07 zulfi

 

Egy érdekes módszer az, ha a csoport indulása előtt a vezetők a csoport-terápiáról, az abban való részvételről szóló levelet írnak a jelentkezőik számára. Mi ugye azt tanultuk, hogy a csoport indulását megelőző egyéni interjúk során van lehetősége a jelentkezőnek kérdéseket feltenni a csoportvezetők felé. Mindazonáltal érdekesnek tartom ezt a levél formát is, és szeretnék Gus Kaufman, Ph.D. és Stephanie Ezust, Ph.D csoportjaiba jelentkezők számára írt tanaiból idézni egy párat:

„Ez egy bevezető, ami hasznos lehet számodra a terápiás csoporthoz való csatlakozásod előtt. Olvasd el, és bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban akár egyénileg akár a csoport-terápia során érezd szabadnak magad, hogy megkérdezd.

Egy csoportban születtél és nőttél fel – a családodban - , itt kezdted megtanulni, hogy ki vagy te, és mit várhatsz a többiektől, a világtól. A terápiás csoportok egy különleges lehetőséget kínálnak, hogy újra tanuld a gyermekkorban pontatlanul megtanultakat, hogy megtanuld hogy mi az amire szükséged van, és hogy azt hogyan érheted el, hogy hatékonyabb módon tudd magad kifejezni.

A csoportban felfedezheted, hogy nem vagy egyedül, és hogy mások értik, hogy miről beszélsz. A csoporttagok fórum ahhoz, hogy megtapasztald hogyan viszonyulsz magadhoz és másokhoz, és egy biztonságos terep arra, hogy megkockáztass változásokat, fejlődést.  Akkor működik a legjobban, ha minden résztvevő elég biztonságban érzi magát ahhoz, hogy nyíltan, direkten és őszintén beszéljenek saját tapasztalataikról.

Az előnyök ellenére egy csoporthoz való csatlakozás a többségünk számára félelemkeltő. Új tagként azon aggódhatsz, hogy a többiek milyennek látnak, vagy hogy a te élményeid, problémáid érdekelni fogják-e a többieket. Reméljük, hogy ez a tájékoztató eloszlatja a félelmeid jórészét.

A csoportterápia során egy sokkal többarcú képet nyerhetsz arról, hogy hogyan viszonyulsz a társakhoz és ők hozzád. A csoportoknak időre van szükségük ahhoz, hogy kialakuljanak. A résztvevőknek meg kell ismerniük egymást, mielőtt a csoport előnyeit fenékig kiélvezhetik (Ez egy elég szabad fordítói szófordulat, de értitek, ugye?) Ezért kérünk minimum 3 hónapra szóló elköteleződést. 

Kikapcsolódásként egy részlet a Csoporterápia című előadásból, a Madáchból (és a tanácsok java legközelebb):

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: terápia csoport önismeret csoportterápia

Amit nem szívesen veszek elő

2011.10.20. 10:20 zulfi

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

 Ha arra kérnélek, hogy pakold ki a táskád, és mutass meg mindent ami benne van, akkor biztos lenne valami, amit nem szívesen vennél elő. Mert a kulcstartó az ok, a telefon is, mindenkinek van. De például egy csomag óvszer, vagy egy orvosi vizsgálat leletei, vagy a végrehajtó levele, azt már nem biztos hogy szívesen előveszem. Nálam ilyen dolog, amit nem szívesen veszek elő az az inkontinencia betét. Már megvásárolni is ciki. Tena. Mindenki ismeri. A nagyiknak szoktak ilyet venni, akik jobb esetben otthon, de inkább kórházban fekszenek magatehetetlenül, maguk alá csinálnak, és jattolni kell az ápolónőnek, hogy rendszeresen cserélje, és ne utálja már annyira. Nekem persze nem a pelenka kell (egyelőre, hanem csak a legvékonyabb, és azt is leginkább tornán használom. Viszont anélkül bizony szépen megjelenne először csak egy kis folt, aztán egyre nagyobb. A második gyerek után erősödött ez ennyire fel. Kínos. Kínos mondani egy kiránduláson, hogy álljunk meg, mert valamit sürgősen el kell intéznem a WC-n. 

Mikor vesszük elő a táskából ezeket a dolgokat? Mikor kezdünk el róla beszélni? És hogy fognak rá reagálni a többiek, mondjuk egy önismereti csoportban? Nagy György Attila, hajdani mesterem szerint a csoport tudja, vezetőként nem kell félteni, óvatoskodni, megvédi ő magát. Egyre jobban szeretett Dr Sprotnicz-om, a hatvanas évek pszichoanalitikusa arra biztatta a csoporttagjait, hogy a pszichoanalízisnek megfelelően mindent mondjanak ki, ami eszükbe jut, ne titkoljanak semmit. Tényleg semmit? Kérdezte az ülés után már négyszemközt egy páciens. De mitszólnak majd a többiek ha elkezdek beszélni a húgom és köztem esett inceszt aktusról? Mit szólnak majd, ha elmondom, hogy hagytam magam megvesztegetni és pénzt fogadtam el egy nem éppen szabályos építkezési engedély kiadásáért? Nem sodrom-e őket is bűnrészességbe? Nem teszem-e ki magam annak a veszélynek, hogy feljelentenek? 

Dr Sprotnicz tanácsa: fontold meg, hogy mekkora veszélynek teszed ki magad azzal, hogy beszélsz valamiről. El fog jönni az a pillanat, amikor már tudni fogod, hogy a csoporttagok hogy viszonyulnak a hasonló dolgokhoz, esetleg már ők is elmondtak egy pár kellemetlen dolgot magukról, és tudni fogod, hogy mikor mondhatsz el valamit biztonsággal. Egy csoport fejlődik. Fejlődik az egymás megismerése, az intimitási színt tekintetében, az elfogadás, a "sötét oldalban" való osztozás tekintetében. Az egyik csoportban a homoszexualitás volt az a téma, amit fontolgatva közelítettek a csoporttagok. De micsoda felszabadító érzés az, amikor kiderül, hogy nincs egyedül  az a személy, aki a történetét el akarta mondani, hanem több ember is meg tud osztani homoszexuális epizódokat az életéből. Neked mi van a táskádban, amit nem szívesen veszel elő??

Szólj hozzá!

Címkék: tabu intimitás sharing csoportfejlődés

Egy kiló méz tháj masszázsért

2011.10.14. 14:08 zulfi

A Fény utcai piac felé bicikliztem, és a bejárathoz legközelebb a mézárus van. Otthon épp elfogyott a méz, és beteg az egész család, na és jobb a termelői mint a bolti. Jó egy kiló plusz az üveg súlya húzta le a táskámat. De mielőtt haza érhettem volna, úgy alakult, hogy Péter, a playback társulatunk oszlopos tagja elhívott Norbihoz, látogassuk már meg, mert beteg, szegény. Persze, mondtam, megyek én is, sőt, épp van nálam egy ajándéknak való kis méz is. Práni nyitott ajtót, Norbi tájföldi barátnője. Akiről tulajdonképpen a lényeg szól. Alacsony, hosszú hajú mosolygós nő, negyven múlt. Masszőr, méghozzá a referenciái szerint nem is akármilyen. Norbival így is ismerkedtek meg, egy budapesti masszázs szalonban. De nem ez a lényeg. Hanem amikor a házba léptünk. Prá papucsokat vett elő, és legugolva elénk rakta. Attól féltem, hogy a lábamra is akarja majd tenni.

Egy utazási társaság oldaláról: ETIKETT: Az európai országokban elfogadott udvarias viselkedés általában Thaiföldön is elfogadott, azonban néhány dologra legyenek különös tekintettel! A királyi család, illetve a monarchia bírálata a legenyhébb mértékben is tiltott! A nyílt utcán a párok között maximum a kézen fogva sétálás az elfogadott, egyéb érintkezés kerülendő! Üdvözlésnél a mellkasunk előtt tegyük össze a tenyerünket, a fejünket pedig kissé hajtsuk le. Minél magasabban van a kéz, és minél mélyebben a fej, annál tiszteletteljesebb a köszöntés. Ha átnyújtunk vagy elfogadunk valamit, kizárólag jobb kézzel tegyük, mivel Thaiföldön úgy tartják, hogy a bal kéz tisztátalan.

Bent a szobában gyümölcsök, dió, mogyoró, párnák a földön, tényleg, paradicsomi. Aztán Prá behozta a teát. Mi magyarul beszélgettünk, ebből ő egy árva mukkot sem értett, de türelmesen ült Norbi mellett, egyik lába felhúzva. Én elterültem, és sokat beszéltem, nevetgéltem. Fogalmam sincs, hogy Prá ezt hogyan vette, mennyire tartotta elfogadhatónak. Érdekelt volna, de hát sajnos a nyelvi akadály. Egy pár szót tud angolul. Ezzel lehet gazdálkodni. Meg gondolom Norbi már nem csak a szavakból ért. Prá sokszor tanít, mond egy szót angolul, aztán elmondja tájul. Aztán Zoli mesélte, hogy néha meg elkezd folyamatosan tájul beszélni. És akkor Norbi is veszi a lapot, és beszél hozzá magyarul. Senki nem ért semmi, mindenki ért mindent.

Norbi elmondta, hogy mi is történt vele. Egyik nap minden előjel nélkül elájult, és Prá talált rá. "Dárling, itsz mí, Prá, ju nó Prá?" Mondogatta, rázogatta a barátunkat, aki teljesen öntudatlanul bámult maga elé. "Kétségbe volt esve, hogy mi lesz vele, ha én nem ismerem fel." magyarázta Norbi. Hát persze. Itt van egy ember, többezer kilóméterre az otthonától, turista vízummal, nincs jövedelme, ott lakik egy magyarnál, aki most beüti a fejét, és mindent elfelejt. Na akkor mi lesz?

Mert először is ott van ez különbség az ő társadalmuk és a mién között, ahol valahol kódolva van, hogy vannak emberek fent és vannak emberek lent, és itt van ő, az idegensége miatt valahol nagyon lent, egy kezdődő kapcsolatban valakivel, akit valamennyire ismer, de ismer-e valóban, vagy megismerhet-e egyáltalán?

Szólj hozzá!

Címkék: thai haza érték otthon norma értékrend kollektivizmus individualizmus interkulturális

Normális vagy??? Indulatkezelés felsőfokon

2011.10.10. 23:17 Sufi

„Menj a francba! Szedd már össze magad teee, szerencsétlen! Mit képzelsz te magadról??  Normális vagy????!!! Normális az ilyen ember, takarodjál innen!” - Ezzel a pultos hozzávágja a korsó sört a vele szemben álló nőhöz.  Korsó darabokban, nagy csörömpölés, a sör fröccsen, rá a közeli asztalnál ülő amerikai turistákra (nekik tetszik az ingyen cirkusz, úgy egyébként). Fantasztikusan szép jelenet, az önreflexió magasiskolája - gondolom magamban. A másik persze hápog, nincs annyi lélekjelenléte, hogy azt mondja, szedd össze magad te, kettőnk közül te tűnsz zakkantabbnak, meg különben is ezért feljelenthetnélek. Inkább arrébb megy, és fennhangon gyalázkodik a vele lévő nőnek (ránézésre a lánya). Nade, azért figyelünk tovább, a helyiségben mindenkit érdekel, hogy mi is ez a szitu! Jön a főnök, a pultos röviden összefoglalja a történteket (végre mi is megtudjuk mi volt a kiváló ok): „Idejött ez az idegbeteg nő és beöntötte a pultba a sörét, hogy ő nem ilyet kért.” Jaaa vagy úgy. Az mindjárt más, hogy képzeli! A főnök szerencsére jó fej, lojális, csak természetes, hogy ezt nem lehetett hagyni … menjen az ilyen vendég melegebb éghajlatra. És örüljön, hogy jók voltak a reflexei. A következő pillanatban már rendőrrel fenyegetőznek. Jogos a kérdés, hogy mégis kik? Kétesélyes, lehet találgatni, de most inkább elmondom, hogy a hely tulajdonosa és a pultos. Világos, őket csak sörrel öntötték le, a másik meg korsót is kapott a fejéhez. Megnéztem volna azt a jelentet, ahogy a rendőr igazságot tesz. Vagy inkább mégsem, a resztoratív konfliktuskezelés valószínűleg nem az erősségük.

Mindegy is, engem csak azért érdekelt a story, mert egész héten az acting out jelenségén gondolkoztam. A feszültség rövidzárlatos, gátlásmentes elvezetése, szándékok, igények inadekvát, aszociális érvényesítése. Asszem ez az volt… Acting out kocsmai settingben.

3 komment

Címkék: kocsma konfliktus önreflexió acting out

Rágó van-e nálad?

2011.10.07. 16:51 zulfi

Ma megint a WC-n lettem gazdagabb egy sztorival. És ezt megint nem én találtam ki, hanem Dr Spotnitz The Couch and the Circle című remekművében olvastam. A lányról, akinek tele van a táskája rágógumival. A kérdés persze az, hogy mikor nyúl a táskájába azért a bizonyos rágóért, és hogy miért nyúl érte. A helyzet egy hat fős terápiás csoport. Három nő, három férfi. Köztük rágógumizó Inez. "Vannak közöttetek olyanok akik cigarettázással, mások rágógumi rágással vezetik le a feszültségüket ahelyett, hogy beszélnének róla" mondja a doktor, és ez ugye nyilvánvaló, nem is ez volt a katartikus pillanat. Aztán később a doktor  tovább firtatja a kérdést, mikor Inez újabb rágóhoz nyúl: "Mit gondol, nem lenne itt az ideje rájönnie, hogyan tudná-e kezelni a szorongását enélkül?" Mire Inez egy pár alkalommal később nemcsak magának vesz ki rágót, hanem végigkínálja a csoporttársakat, akik kivétel nélkül elfogadnak egy-egy rágót. Dr Spotnitz ezt így kommentálja a könyvében: "Ez volt az első alkalom, amikor a csoport egy egységként működve szándékosan az ellenállás ugyanazon formájában vett részt." Az ülés egy későbbi pillanatában a doktor arra bíztatja Inezt, hogy próbálja ki, hátha az egész ülés során, végig tud rágózni. Inez azt mondja: "Szabad kell hogy legyek abban, hogy megválaszthassam, hogy rágózok vagy nem ebben a csoportban". A következő héten, amikor Inez előveszi a rágóját, a doktor is kér egyet és együtt rágóznak. "Ez a legszebb dolog, ami valaha történt velem" kommentálja Inez. "Különös, hogy ez éppen most történik, mert mostanában azon gondolkodtam, hogy azért rágózok, mert egyedül érzem magam." folytatta. Hát a doktor a csoportban előtte mindent megtett azért, hogy arra ösztönözze a tagokat, hogy szabadon fejezzék ki érzéseiket, akár az ellenséges érzésüket is a másikkal szemben. És a csoportban burjánzottak is az egymás fejéhez vágott negatív megjegyzések. Inez elmeséli, hogy gimis korában kezdett rágózni. A többiek cigiztek és ittak, de ezekhez neki nem volt kedve. A rágó lett az ő szofisztikált megkülönböztetőjegye. A következő ülésen az egyik férfi elmeséli álmát, amiben törött karral rohangált, és kereset valakit, hogy az bekötözze. "Engem a panaszkodásotok érdekel, arról, hogy szeressenek titeket. Mindannyian azt szeretnétek, hogy szeressenek titeket, de nem mutattok ki szeretetet. Nem érzitek azoknak az embereknek a szeretetét, akik szeretnek titeket." "Én szeretnék szeretni" mondja az egyik férfi, "de nem tudok megrendelésre szeretni." "Meddig kell szeretnünk? Vég nélkül?" kérdezte egy másik férfi. Inez bocsánatot akar kérni tőle, mert előzőleg azt kifogásolta, hogy ez a férfi miért nem mutat szeretetet iránta. "Miért nem hiszed el, hogy te is jogosult vagy arra, hogy érzelmeket mutassanak ki irántad?" mondja erre a doktor. Na ez itt egy kicsit kusza. Szóval arról van szó, hogy Inez kifejezte hogy örülne neki, ha valamelyik férfi a csoportból szeretettel, vagy akár többel is közeledne felé. A férfiak mind egy szálig visszautasították. Na erre ő (Inez) még bocsánatot is kér a pasitól, hogy szeretet érzését merte kérni tőle. Na erre kérdi a doktor, hogy miért nem hiszi el magáról, hogy joga van ahhoz, hogy iránta szeretetet fejezzenek ki. Hát azt hiszem itt ért engem a katarzis. Pedig csak egy rágóról kezdtek el beszélni.

Szólj hozzá!

Rajban vagy egyedül?

2011.10.06. 13:54 zulfi

Ha a táskám magamhoz szorítom, akkor nem vagyok egyedül. Hát ez persze nem igaz, de azért egy kis biztonságot ad. Nem nagyon szeretek egyedül lenni, de a többieket még kevésbé bírom elviselni. Sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy azt veszem észre, hogy már megint idegesít valaki. A legutóbb a barátnőm. Kértem tőle, hogy segítsen, de csak kioktatott, hogy az egész, ahogy csinálom nem jó, meg mindek. És akkor az jutott eszembe, hogy minek is mondtam el neki, meg minek is kérek tőle. Meg tudom csinálni magam is. És másnap reggel a WC-n ülve tök véletlenül vittem magammal a Szimpatika mostani számát olvasni - úgy könnyebben megy - és abban találtam ezt a cikket "Kapjunk Rajba!" A Novák Péter írta, akit én még A Cég-ből, vagyis hogy azt a zenét nagyon szerettem. Szóval a törpeharcsákról ír, hogy azok rajban próbálnak nagy halnak látszani, és hogy milyen jó nekik, hogy így vannak kódolva, bezzeg mi, álnok, individualista emberek nem ilyenek vagyunk. Csak a magányunk miatt vágyunk időről időre találkozni a többiekkel. Hát én nem tudom. Én mindig szerettem volna egy bandához tartozni, először a lakótelepi ablakunkon nézegettem ki vágyakozva, aztán ott volt a suliban, akik a Pánk Panthers csodazenekar körül tömörültek, együtt rajongtak, ugyanolyan ruhában jártak. Én meg nem. Aztán ott volt a koncerteken egy nagyon magas, hosszú hajú srác, mindig hátul állt és egyedül. Na ő nagyon bejött nekem. Az egész ahogy kinézett, hosszú bőrkabát, hosszú haj, szakál - tiszta cowboy fíling - meg hogy hátul, egyedül, kimagaslott. Persze nem mertem odamenni hozzá. Maradt a táska. Nem adtam le a ruhatárba. Mert kelleni fog majd, ami benne van. Meg nélküle kicsit meztelen is lennék. De persze szeretnék én rajban. De hogyan???

Szólj hozzá!

Címkék: tömeg magány csapat péter barát novák banda individualizmus társak

Innivalót vigyek-e?

2011.10.02. 06:34 zulfi

 Mielőtt mentünk volna a várba, csináltam teát, meg eltettem kalácsot, meg sajtos stanglit, hogy ne ott kelljen venni. Így szoktam. Spórolás is meg akkor méz van a teában meg igazi citrom, és nem IceTea a boltból, amiben meg isten tudja, hogy mi van, de állatira rá lehet kattanni. Nem egyedül mentünk. Én, a gyerekek, a barátnőm meg az ő két sráca. Aztán persze szomjasak lettek. és szerintem a srácok meg is itták volna a teát, ha a barátnőm nem mondja, hogy mindjárt veszünk a boltban valami üdítőt. Na onnantól már a tea gáz lett. Az övéi persze hogy nem itták, és az én édes kisfiam is kijelentette, hogy ő ugyan ebből nem. Én pedig kijelentettem, hogy nem veszek háromszáz forintért fél liter vizet. Erre a gyerek behisztizett, lerakta az útra a hátizsákot teástul, bérletestül, hogy ő márpedig ezt nem cipeli tovább. Na itt bepöccentem, és mondtam, hogy most búcsúzunk el a társaságtól, és mindenki menjen a maga útján, ők a Fantáson, én meg a kis házi teás ösvénykémen. De hát csak nem jól van ez így. Mert együtt játszani azért csak jó.

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek barátság pénz

A telefonok telefonja

2011.10.02. 05:35 zulfi

 Van a táskámban két telefon. Az egyiken csak ő hív. Ő adta. Mert akkor ingyen tud hívni. De néha otthon hagyom. Szerintem véletlen. Szerinte nem. Szerinte ha otthon hagyom "azt" a telefont, akkor nem akarok vele beszélni meg találkozni. Pedig én csak elfelejtettem eltenni. Mert rohantam. De ha a másikon hívom, akkor nem veszi fel. Este ha hazaérek akkor felhívom "arról" a telefonról. Akkor felveszi. Ma megint nem találkoztunk. Mert otthon hagytam. Este meg elmondta, hogy tulajdonképpen beteg volt, és nem is akart sehová se menni. Most akkor mi van? Miért nem ezt mondja? Szegény telefon.

Szólj hozzá!

Címkék: telefon függőség szerelem távkapcsolat

Elalvás nünüke

2011.10.01. 23:34 Sufi

-         –  Mi az a táskádban?

-          Hát, … izé, ez az elalvás nünükém.

-          – Hogy mi?!?

-         –  Hát, ami ahhoz kell, hogy elaludjak. Neked mi kell ahhoz, hogy álomba merülj? Nem akarsz rosszkedvűen ágyba menni, ugye? Az valahogy olyan kényelmetlen érzés, kell az, hogy az álomba jó állapotban menj bele. Te mit használsz? Mi a szered? Film? Sorozat? Esetleg, ha ezek elég jól bejöttek, akkor kis szex utána? Kell valami, ami felhoz, nem igaz? Egyébként hallottam már olyanról is, hogy hajszárító. Az jó hangos, betompít, elzsongat, kikapcsol, nevezd, ahogy akarod. Nem te búgsz tovább, hanem a gép.

Aztán vannak, akiknek a kaja, pia,… annyira alap, hogy nem is boncolgatom tovább. Vagy lehet egy politikai elemzés, lehetőleg jó unalmas. Ez a túlpörgés ellen nagyszerű, politológusok hátrányban. (Ők egyébként is, szakmájukból adódóan, de ez most nem is lényeges. Hogy mi a baj velük? Nem csinálják, elemzik. Hasonló cipőben járnak a kritikusok és a … még sokan, de ez most tényleg mindegy).
Tehát, visszatérve az elalváshoz. Hát az altató, az abszolút klasszikus. Milyen gyötrelem lehet abban a tudatban élni, hogy ha nincs meg az adagom, végem… fojtogató lehet.
Te használsz valamit?

-          –  Az elalváshoz?

-          –  Ja.

-          –  Hát… pornót, de nem mindig, csak ha kedvem van.

-          –  Szóval nálad is a szex, akarom mondani … annak látszó tárgy.

 

Szólj hozzá!

Címkék: függőség alvás

Mi a kedvenc tárgyad a táskádban?

2011.09.11. 21:25 Sufi

-          Ez trükkös kérdés, mert nincs táskám! Utálom a táskákat, csomó dolog van bennük, ami semmire se jó! Azt szeretem a legjobban, amikor nem kell táska, mint például ma, mert nem volt meló. De azért elmondom, hogy mi van a zsebemben.  Egy okos telefon. Imádom! Például reggelente ezen szoktam olvasni a híreket, tök jó, mert leköti a figyelmem miközben utazom. Nyerek vele egy csomó időt! És sokkal izgalmasabb, mint a béna utazóközönséget figyelni a BKV-n. Meg például azt is meg tudja mondani, hogy hol vagyok éppen.

-          Ez szuper! Csuda hatékony vagy, és még azt is megtudod, hogy hol jársz nap, mint nap!

-          Ne gúnyolódj, tényleg nagyon jó.  Múltkor például ezen sikerül gyorsan elküldenem egy szerződést még mielőtt beértem volna.

-          Szóval annak örülsz ennyire, hogy munka előtt dolgozol?

-          Jaj, ne legyél már ilyen ünneprontó!

Szólj hozzá!

Címkék: kütyük

Spontán

2011.08.31. 10:48 Sufi

— Mondd, miért van úgy tele a táskád ezzel a sok értelmetlen kacattal? Szinte kifolynak belőle a cuccok, és ráadásul óriási, nem szakadsz meg?

— Nézd, ezzel a táskával én bármikor, bárhol, bármeddig el tudok lenni. Teszem azt, ha valahol ott kéne aludnom a babával, az sem okozna gondot. Sima ügy. Minden benne van, ami a legkülönfélébb helyzetekben kellhet. Például telefon, laptop, .... aztán cumi, pelenka, sminkcucc, szexi fehérnemű, óvszer, stb. .... Miért? Attól még, hogy gyerekem van … na jó, ne menjünk bele.

— Oké, szóval te nagyon spontán vagy ezek szerint!

— Mi az hogy!

— De akkor miért kell ennyire felkészülnöd ezekre a „spontán” esetekre? Nem lenne egyszerűbb csak simán spontánnak lenni?

— Rosszul látod, a spontán nem azt jelenti, hogy élsz bele a vakvilágba, hanem azt, hogy semmi és bármi is megtörténhet, de ezekre mind fel vagy készülve.

— Értem én, de ez annyira melós! Nem lehetne egyszerűbben? Csak úgy minden nélkül?


 

Szólj hozzá!

Címkék: spontán

Zárak, lakatok, kulcsok …

2011.08.30. 20:44 Sufi

 — Zárkózott vagyok, na és? Nem mutatom meg magam, nem közeledek, mert félénk vagyok. Tartok attól, hogy esetleg nem kedvelsz majd, de miért baj ez neked? Nem mindegy? Én leszek magányos, én leszek szegényebb ingerekkel és élményekkel. Legyen ez így, én választottam, az én döntésem, téged ez nem érint. Hagyj, békén!

    Tényleg nem érint? Nem tudhatom, mi van benned, és ez félelmet, gyanakvást kelt. Egy sima felület vagy, ami mögé odatehetem mindazt, amit magamtól el szeretnék távolítani… te leszel mindaz a rossz, mindaz a gyanús, ami ebben a világban idegen.

-          ..., látom majd rajtad a gyanakvást, és még tartózkodóbb leszek.

-      Pontosan. Én pedig ettől még inkább idegennek, furcsának látlak majd… Így sose fogunk találkozni, de nem baj. Ha így akarod. Csak azt ne mondd, hogy ez engem nem érint.

Szólj hozzá!

Címkék: zárkózott